2016. feb 23.

Csináldmagad festmény

írta: monly
Csináldmagad festmény

Már jó ideje vágyom rá, hogy fessek. Mióta az eszemet tudom, gazdasági képzésben tanultam, úgyhogy a művészetek valahogy kimaradtak az életemből. Még jó, hogy a stylist suliban festettünk, amihez vennem kellett temperát, különben ki tudja, hány évet vártam volna még a kezdéssel. :)) Jelenleg a színek nagyon inspirálnak, és egyszerű dolgokkal próbálkozok, amik adnak egy kis sikerélményt. "DIY Art" néven rengeteg könnyen elkészíthető, ámde látványos alkotással találkozhattok az interneten. Valami ilyesmit mutatok most Nektek én is.

Fogtam egy maszkolószalagot, hosszú csíkokat téptem belőle, majd legalább négyszer-ötször ráragasztottam és lehúztam a ruhámról, hogy felszedje a szöszöket. Ezáltal nem fog annyira rátapadni a papírra. Persze ha vászonra festesz, akkor nincs ilyen probléma. Hosszában is kettő illetve háromfelé téptem minden szalagot, majd tetszőlegesen felragasztgattam őket a papírra, hogy különféle formákat kapjak. Nekem az volt a lényeg, hogy minél szabálytalanabb legyen. Ne nyomd rá nagyon, mert egyrészt tépni fogja a papírt lehúzásnál, másrészt ezúttal szerintem nem baj, ha kicsit aláfolyik a festék.

diyart_kollazs.jpg

Nagyon szeretem a sárgát, úgyhogy nekem most a sárga volt a kiindulószínem. Különböző árnyalataival festettem be a fehér területeket. A végén pedig egy nagyon vékony ecsettel egy kis kéket vittem fel rá.

Íme a végeredmény:

elephant.jpg

Én most nem terveztem falra akasztani a képet, úgyhogy csak egy vázlatfüzetben dolgoztam. De ha szívesen dekorálnád vele a lakásodat, akkor egy jó nagy vászonra is alkothatsz.

Néhány fantasztikus példa a nagyvilágból:

img_3548.JPG

Kép és leírás: itt

livingroom_art_hangingcloseup1_400.jpg

Kép és leírás: itt

hu_pinterest_com.jpg

Kép: innen

Jó festegetést Nektek! :)

Szólj hozzá

otthon diy festés