Kissé szétszórt vagyok mostanában. Úgy az utóbbi pár évben tulajdonképpen. :)) De talán fejlődőképes vagyok, mert már rájöttem, hogy össze kell rendeznem a gondolataimat és a napjaimat, különben szétfolynak a terveim. Mindent akarok csinálni, de közben semminek se állok neki. Ha nincs rend bennem (és körülöttem), akkor történik az, hogy magamat sajnáltatva ülök a feladathalmaz tetején egy-egy nap végén, hogy már megint nem volt időm semmire. "Rend a lelke mindennek." - mondta mindig apukám, és milyen bölcsen mondta.

Ezért úgy döntöttem, hogy ebben a bejegyzésben összefoglalom a hálószoba-átalakítással kapcsolatos terveimet. A listáról pedig már könnyebb lesz folyamatában kihúzogatni a dolgokat. Ráadásul ti is jobban ...

Nálunk minden helyiség egyik falát (köztük a konyháét is) végig ablakok borítják. (A hetvenes évek végén épült ház állítólag norvég licenc alapján készült, tehát valósággal meg is követeli a skandi őrületet tőlem.;) Ez egyrészt szuper, hiszen mindig nagyon világos van a lakásban, másrészt viszont megnehezíti a szobák berendezését, olykor értékes tárolóhelyeket vesztünk, és a függönyözés is örökös probléma. A folyamatosan használt konyhában szerintem nem praktikus a függöny, hiszen hamar koszos, zsíros lesz, és megáll benne az ételszag. Persze túl tudnék lépni ezen, ha csak egy ablakom lenne, de nekem négy óriási van!! Szóval bíbelődjön, aki akar kb. nyolc méter függöny mosásával, én inkább egy rolót ...

A konyha nálunk aztán tényleg a kreativitás kiélésének egyes számú színtere. Az egyetlen olyan helyiség, amit szívünk szerint már a beköltözéskor szétbombáztunk volna. Nem volt annyira vészes (az előző tulajdonos már egyszer felújította), de egyrészt nem a mi ízlésünket tükrözte, másrészt funkcionalitásból sem ötös. Hogy csak egy idegesítő dolgot említsek: nem megfelelő számú konnektor a nem megfelelő helyen. De mivel egy olyan igazi falat vésős konyhafelújítás nem olcsó mulatság, ezért addig is marad a szépítgetés. (Amit én annyira nem is bánok.;)

Megálmodtam, hogy fa munkalapot szeretnék, meg kopott szekrényajtókat. Aztán keresgéltem sokat az interneten, és elolvastam egy írást az antikolásról A vidéki otthon   ...

Izgatottan várom a gyógyulásomat (csak egy kis nátha:) és a meleg tavaszt, hogy az erkélyen nekiláthassak a tulipános komód nak. Addig is elmesélem egy régebbi projekt történetét.

Mindig irigyeltem azokat a kreatív hobbiművészeket (főleg Tandi barátnőmet!;), akik szalvétatechnikával különféle csodákat hoznak létre. Hiszen a gondos előkészítés, tervezés, a megfelelő szalvéta/minta kiválasztása, aztán pedig azzal a leheletvékony, könnyen tépődő anyaggal való bíbelődés, hát nem egyszerű mutatvány. Bevallom, egyszer én is vettem egy fadobozt, meg szalvétát, és dekupázs ragasztót, lakkot stb. De valahogy csak bénázás lett belőle, nem éreztem rá az ízére. Úgy tűnik, az aprólékos munkában nem vagyok jó, én nagyban ...

Azon szerencsés nők közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy előbb lettek keresztanyák, mint anyák. Ez többek között azért is jó, mert betekintést nyerhettem a gyereknevelés rejtelmeibe, mielőtt még én magam meggondolatlanul belevágtam volna a családalapításba. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a kívülről betekintgetés azért nem teljesen mutatja a valóságot!!:)) Másrészt pedig azért is jó, mert míg nekem fiam van, addig a nővéremnek lánya, így néha a kék kisautók és dömperek világából elkalandozhatok némi rózsaszín felé. Ilyesféle kalandozás volt az is, amikor 2014-ben Adél 2 éves szülinapjára készíthettem egy játékkonyhát.

A Vaterán vettem egy kis retro éjjeliszekrényt. A hátulján fellelhető címkén ...

Egyszer régen, mikor egy multinacionális vállalat hanyatló tündöklő csillaga voltam, lehetőségem adódott néhány napot Athénban tölteni. Már azelőtt itthon is volt szerencsém görög ismeretségekre szert tenni, de ez az utazás csak tovább erősítette bennem, hogy én bizony csípem a görögöket. Főleg a lazaságuk, az életigenlésük és az étkezési szokásaik miatt. Van valami isteni abban, ahogyan sokan körbeülünk egy asztalt, és minden fogásból legalább ötfélét kóstolgatunk, és szépen komótosan, órákon át vacsorázunk, borozgatunk, beszélgetünk (előszeretettel a görög kultúráról;), hiszen nem sietünk sehová, és mert mindez mindannyiunknak olyan nagyon könnyed és jó. Sok felesleges holmival tértem haza Görögországból. (Itt ...

Úgy hívják: pregnancy brain. Lassan és alattomosan támad. Az első hat hónapban semmi. Aztán a harmadik trimeszterben előtör belőled az ellentmondást nem tűrő fészekrakó ösztön, amikor mindennek a helyére kell kerülnie. Mindennek. Főleg azoknak, amiket már évek óta halogattál. Így lett hát még 2013-ban sötétbarnából sárga csíkos a Malm komód, babával a pocakban, Férjjel az oldalamon.

Csak annyira szedtük szét, hogy k ü l ö n legyen "a váz" és a fiókok. Először a vázat csiszoltuk, tisztítottuk, és egy réteg Otex alapozót kentünk rá, utána pedig vizes bázisú fehér Trinát zománcfestékkel folytattuk. Már az első réteg zománc után rájöttünk, hogy kellett volna két réteg alapozó, ugyanis ez így nem fedte be ...

Hiszek abban a közhelyes mondásban, hogy ha egy ajtó bezárul, mindig nyílik valahol egy másik. Ez az új nem garantált, hogy egy "jobb" helyre visz, de valami célja biztosan van. Úgyhogy én szeretek bemenni ezeken az ismeretlen ajtókon, amiket elém sodor az élet.

Mindig úgy gondoltam magamra, mint aki "nem kreatív". Ez az elméletem talán akkor kezdett megdőlni, amikor pár évvel ezelőtt megvettük a Férjemmel a jelenlegi lakásunkat. Ezzel kaptam egy fantasztikus üres teret, és egy lehetőséget arra, hogy a fehér falak közé otthont varázsoljak, és mindeközben egy kicsit megtapasztaljam, hogy milyen vagyok én, merek-e a falra pingálni, mit merek megmutatni magamból másoknak, milyen is az én stílusom. Most sem gondolom magam kifejezetten kreatívnak, ...