Hiszek abban a közhelyes mondásban, hogy ha egy ajtó bezárul, mindig nyílik valahol egy másik. Ez az új nem garantált, hogy egy "jobb" helyre visz, de valami célja biztosan van. Úgyhogy én szeretek bemenni ezeken az ismeretlen ajtókon, amiket elém sodor az élet.

Mindig úgy gondoltam magamra, mint aki "nem kreatív". Ez az elméletem talán akkor kezdett megdőlni, amikor pár évvel ezelőtt megvettük a Férjemmel a jelenlegi lakásunkat. Ezzel kaptam egy fantasztikus üres teret, és egy lehetőséget arra, hogy a fehér falak közé otthont varázsoljak, és mindeközben egy kicsit megtapasztaljam, hogy milyen vagyok én, merek-e a falra pingálni, mit merek megmutatni magamból másoknak, milyen is az én stílusom. Most sem gondolom magam kifejezetten kreatívnak, hiszen én is legtöbbször mások munkáiból nyerek inspirációt, és azokat gondolom tovább. Az én szavam inkább a bátorság. És hogy ösztönözzelek Titeket is egy kis bátorságra és/vagy kreatívkodásra, elmesélem, hogy nálam minden egy ajtóval kezdődött. Méghozzá a szokásos bűnronda panellakásban fellelhető fürdőszobaajtóval, amire persze nem volt pénz, hogy kompletten kicseréltessük. Kicsit nagyképűen hangzana részemről, hogy az első "projektem", ugyanis ez még csak fejben volt az én projektem, a gyakorlatban inkább így nézett ki:

- Megkértem a férjemet, hogy vegyen a barkácsboltban fa díszléceket.

- Megkértem egy barátunkat, hogy vágja gérbe és ragassza fel az ajtóra.

- Megkértem a festőt, hogy csiszolja meg és fesse le az ajtót fehér zománcfestékkel.

- Megvettem álmaim kilincsét. (Az árakon szörnyülködve gondolj arra, hogy ez majd egyszer az új ajtóra is felkerülhet, és akkor majd nem kell újat venni!;)

- Majd gyönyörködtem a változásban. :-P

Nekem ez volt az első. Hiába, valahol el kell kezdeni... :-))

U.i.: Keresem azt a valakit, aki képes egy extra szűk előszobában szépen lefotózni ezt az ajtót. :))